Az alapítvány támogatási rendszere

           

Az „Ipar a korszerű mérnökképzésért” Alapítvány az alapító okirat célkitűzéseinek megfelelően négy formában fejti ki tevékenységét.

           

A/ Pályázati rendszer

           

Az alapítványi tőke hozadékának egy részét évente pályázati rendszerben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek, illetve szervezeti egységeinek (karok, tanszékek, kollégiumok, más szervezeti egységek) adományozta. Az adomány pénztámogatás, amelyet a szervezeti egységek a pályázatban megjelölt célra költhettek el az egyetemi pénzügyi szabályoknak megfelelően. A pályázatokat független bírálók értékelték, a támogatást a kuratórium hagyta jóvá, a felhasználást az egyetem pénzügyi szerveinek a közreműködésével a kuratórium ellenőrizte. A pályázat eredményét, valamint a felhasználást a kuratórium az egyetem hivatalos közleményében jelentette meg.

 

Az alapítványi támogatások oktatási-tudományos célú eszközbeszerzésre, infrastrukturális beruházásokra, a graduális és posztgraduális oktatás támogatására kerültek felhasználásra.

 

A beszámolási időszakban a pályázati rendszerben nyújtott támogatás összesített értéke 887 663 eFt volt.

 

A kamatlábak csökkenésével a felosztható összeg nagysága is csökkent. Az elaprózódás elkerülése érdekében a kuratórium a pályázati támogatási rendszert 2004-től átmenetileg felfüggesztette.

 

Az alapítvány alaptevékenységéhez sorolandó az Ipari Technológiai Intézet[1] által 1990-ben apportként felajánlott 50 000 eFt nyilvántartási értékű – túlnyomórészt technológiai jellegű – berendezéseknek a szétosztása az egyetem tanszékei között. Ezek a berendezések egyetemi tulajdonba kerültek.

 

B/ MAFC támogatása

           

Az alapítvány – elismerve az egyetemi hallgatók egészséges életmódra nevelésének jelentőségét – az alapítói okiratnak megfelelően a Műegyetemi Atlétikai és Football Club (MAFC)-nak rendszeres évi támogatást nyújt. A támogatás mértéke (20 év alatt) 73 325 eFt volt.

 

C/ Céltámogatások rendszere

           

Az oktatást és tudományos munkát támogató alapítványi tevékenység harmadik formája a céltámogatások szervezése. Természetes és jogi személyek által egy-egy szervezeti egység, illetve hallgatók, doktoranduszok, oktatók és kutatók részére nyújtott materiális, immateriális és pénzbeli támogatásának lebonyolításhoz nyújt az alapítvány közetlen segítséget a következő formában:

 

·         az adományozóval – az alapítvány céljával összeegyeztethető esetekben – adományozási szerződést köt, a szerződésben meghatározott szervezeti egység vagy feladat (pl. Tudományos Diákköri Konferencia díjazása, doktoran-duszképzés, ösztöndíj-támogatás, tanszéki eszközbeszerzés) támogatására,

·         az adományokat fogadja és annak felhasználásáról esetenként dönt,

·         az adományozóknak a mindenkori törvényeknek megfelelően az adóalap csökkentő kedvezmény igénybevételéhez a levonásra jogosító igazolást kiadja.

 

Az alapítvány a fenti tevékenységért lebonyolítási díjat nem számít fel, a lebonyolítással kapcsolatos költségeket (posta, bank, esetleg szállítás) átvállalja.

 

A céltámogatások rendszerében az alapítvány működésének 20 éve alatt a támogatási összeg kereken 770 MFt és 61 eUSD volt.

 

A pénzbeli támogatásokat az egyetem pénzügyi előírásainak megfelelően lehet felhasználni, a tárgyi eszközök, immateriális javak adományozási jegyzőkönyvvel kerülnek az alapítványtól az egyetem tulajdonába.

 

D/ Pályázaton kívüli támogatás

           

Az alapítvány az egyetemnek, illetve az egyetemi intézményeknek működésük biztosítása, valamint feladataik ellátásának megszervezése érdekében pályázaton kívüli támogatást is nyújt.

 

Az összesen 667 MFt összegű támogatást az egyetemi előadótermek felújítására (Ch.Max, A.fsz.), épületrekonstrukcióra (D. ép. nyílászárócsere, Központi épület homlokzat-felújítás), egyetemszintű intézmények kialakítására (Központi Tanulmányi Hivatal) használta fel. 1997-ben a kuratórium 30 MFt rendkívüli támogatást ítélt meg az egyetemi költségvetés csökkentésének a kompenzálására.

 

1996-ban a Műegyetemi Atlétikai és Football Club (MAFC) működési támogatásra 10 MFt, 1999-ben az Építőmérnöki Kar szervezeti átalakításra 10 MFt, 2002-ben a Vásárhelyi Pál Kollégium infrastrukturális beruházás támogatására 4 MFt visszatérítendő támogatást kapott. Ezen támogatások visszafizetése már megtörtént.

 

E/ A támogatási tevékenység értékelése

           

Az előző felsorolás alapján megállapítható, hogy az „Ipar a korszerű mérnökképzésért” Alapítvány fennállásának 20 éves időtartama alatt az alapítványi vagyon hozadékából kerekítve 1,620 milliárd Ft-tal, a céltámogatások szervezésével, Ft-ba átszámítva és kerekítve 780 MFt-tal támogatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet. Ez összegében kereken 2,4 milliárd Ft.

           

           



[1] Az Ipari Technológiai Intézet 2009-ben felszámolásra került.